Vízitúra osztálykirándulás, ha valami izgalmasabbra vágytok!


Bár még kicsit távolinak érződik a nyár szele, az osztálykirándulás szervezés időszaka igencsak dübörög. Mit szólnátok, ha idén a szomszéd város múzeumlátogatása, az éppen nyitva tartó templom megnézése és az ingyenes tárlatok helyett valami aktívabb, felszabadultabb és lazább helyre mennétek? Mondjuk a Tisza-tóra?


Osztálykirándulás szervezés vízparti kalandokkal


Diákként nem biztos, hogy ebből sokat éreztek, tanáraitok, főként az osztályfőnökötök valószínűleg már rangsorolja a nyári terveket. A programokba azonban Ti diákok is beleszólhattok, sőt, a legjobb talán az, ha mindkét oldalról érkeznek ötletek és meg is tudjátok vitatni őket. A mi javaslatunk egy Tisza-tavi vízitúra osztálykirándulás, tele élménnyel, evezéssel, napozással, fürdéssel, tábortűzzel, természettel és csapatépítéssel. Az a tény sem mellékes, hogy a természetről a természetben lehet a legtöbbet tanulni, így biológia és földrajz tanáraitokat is beszervezhetitek, illetve mi is mondunk majd jónéhány érdekességet!


Előre meghatározott túraútvonalakon evezve megmutatjuk nektek a Tisza-tó zegzugos ösvényeit, tavirózsás nyílt részeit és a vízre épített kilátókat, amelyek csak kenuval megközelíthetők. Tanáraitok részére pedig szeretnénk megkönnyíteni az osztálykirándulás szervezés folyamatát, mégpedig úgy, hogy átvállaljuk ezeket a feladatokat, gondoskodva a szállásról, ellátásról és biztonságról egyaránt!

Az evezés nem igényel gyakorlatot, ott helyben is elsajátíthatjátok a helyes módszert, illetve fizikailag sem túlságosan fárasztó, úgyhogy ettől se féljetek. Képzett túravezetőink odafigyelnek rátok nagy létszám esetén is, így az úszni nem tudók is biztonságban érzik majd magukat (eddig senki nem borult a vízbe)!



Kenutúra teljes ellátással, lássuk mit tartalmaz kínálatunk!


Elsősorban tisztázzuk a vízitúra osztálykirándulás hosszát, mert a programokat eszerint tudjuk összerakni és Ti is könnyebben tudtok tervezni. A Tiszai Kaland egy-, két- és háromnapos osztálykirándulásokat és csapatépítőket szervez, méghozzá az evezések mellett személyre szabott lehetőségeket kínálva, lássuk mik a lehetőségek:


  1. Egynapos osztálykirándulás: Egyedül az utazást kell egyénileg vagy csoportosan megoldanotok, méghozzá úgy, hogy délelőtt 10 órára megérkezzetek a kempingbe. Túravezetőitek gyorstalpalóval átadják a tudást, amire szükségetek lesz az evezés és biztonság tekintetében, illetve megkapjátok a hidegcsomagokat, ha útközben megéheznétek. Az előre meghatározott túraútvonalon számos újdonságról mesélünk majd, valamint késő délután visszaérve a kempingbe meleg bográcsos étel vár mindenkit.
  2. Kétnapos osztálykirándulás: Igazi kempingélmény tábortűzzel és pillecukor sütéssel, hozhattok gitárt, énekeljetek a tűz körül, a lényeg hogy mindenki jól érezze magát! Ha megérkeztetek szintén eligazítással kezdünk, megkapjátok a szendvicseket és irány a víz! Kenuba huppanva körüljárjuk a Tisza titkos világát, akár a tiszavalki madárrezervátumot vagy a Küszvágó csér kilátót, ez csak rajtatok áll. Visszaérve a kempingbe ugyancsak bográcsozással várunk benneteket, a lemenő nap sugarainál készülhet a tábortűz és bekuckózhattok az esti szállásotokra, ami lehet nomád faház (4 fős), saját fürdős faház (6 fős) vagy éppen a saját sátratok. A pihentető éjszaka után bőséges reggelit kínálunk, majd jöhet megint a kenuzás egy másik túraútvonalon, hogy minél többet lássatok a Tisza élővilágából. Délután visszaérünk és megebédeltetünk mindenkit mielőtt hazaindulnátok.
  3. Háromnapos osztálykirándulás: A legvakmerőbb és legbevállalósabb osztályoknak és csapatoknak ajánljuk! Három nap és két éjszaka a Tisza-tavon és annak partján, jó társaságban, közös programokkal és határtalan evezéssel. Érkezés első nap 10-ig, a faházakat pedig utolsó nap 14-ig lehet elhagyni. Mihez lenne kedvetek? Meglátogatni a Kisfüredi-fokot? Elevezni a Nagy-morotváig és vissza? Csapatépítő játékokkal megmérettetni a képességeiteket? Részünkről mehet mindegyik! A szállás és étkeztetés hasonlóan történik a kétnapos osztálykirándulásnál leírtakkal, a választás a Ti kezetekben van!

Alapvető dolgok, amelyekről nem esik mindig szó, de azért leírjuk:



Nektek két feladatotok van, ha a kenutúra mellett voksoltok:

  1. Rávenni az osztályfőnököt, hogy vízitúra osztálykirándulást szeretnétek.
  2. Ajánlatot kérni néhány adat megadásával (hány főre számítsunk, milyen programokat szeretnétek és hány napra jönnétek).


Kérdésetek van esetleg ötletetek támadt, amiben nem vagytok biztosak? Kérdezzetek minket bátran elérhetőségeink egyikén, vagy olvassátok el a gyakran ismételt kérdéseket! Ha tetszett a cikkünk és szívesen olvasnál hasonlókat a jövőben, kövesd be Facebook oldalunkat, értesíteni fogunk!