A Tisza-tavi madárrezervátum a természet szerelmeseinek paradicsoma, egy olyan hely, ahol a madarak és a természet harmóniája magával ragadó élményeket kínál mindazoknak, akik szeretnének eltávolodni a városi nyüzsgéstől, és átadni magukat a természet csodáinak. Ha még nem jártál itt, vagy csak érdekel a terület, itt az ideje, hogy közelebbről megismerd ezt a különleges helyet!

A Tisza-tó és a madárrezervátum kialakulása

Eredeti nevén a Kiskörei-víztározó egy mesterségesen létrehozott vízfelület volt, melynek duzzasztását több, mint 50 évvel ezelőtt kezdték meg. Eredetileg ez három lépcsőben történt volna, azonban a kedvezőtlen gazdasági helyzet nyomán az utolsó szakasz elmaradt, így jöhettek létre ezek a nagy, sekély vízfelületek.

A szigetes, félszigetes, homokpados, nádösvényes vizes élőhely pedig tökéletes fészkelőhelynek bizonyult rengeteg madárfaj számára, hiszen gazdag élelemforrásként szolgál ez a környezet.

A Tisza-tó északi területén elterülő, a Tiszavalki-öbölben található költő- és élőhely ebből adódóan szigorúan védett természeti értéknek minősítették. A Ramsari-egyezmény során felvették a nemzetközileg elismert vízimadár-élőhelyek közé, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park részeként elnyerte a Világörökség része címet is, melyet az UNESCO adományozott oda.

Vízimadarak paradicsoma

A szigorú védelemnek köszönhetően napjainkra egy olyan egyedülálló madárvilág alakult ki, amely európai viszonylatban abszolút unikális. Rengeteg vonuló madár állandó állomásává vált ez a terület, de ugyancsak sok faj telepedett vissza véglegesen. Költési időszakban nem szabad zavarni őket, azonban a fontosabb helyeken madárleseket alakítottak ki, amelyeket kenutúrák szervezésében lehet meglátogatni. A madárrezervátum vízitúrák során találkozhatunk kanalasgémmel, szürke gémmel, üstökösgémmel, kis kócsaggal, nagy kócsaggal, bakcsóval, kormoránnal, barna kányával vagy éppen kerecsensólyommal.

Miért érdemes kenuval ellátogatni a Tisza-tavi madárrezervátumba?

1. Madármegfigyelés:

A rezervátum egyik legnagyobb vonzereje a madármegfigyelés lehetősége. A területen található vízimadarak, ragadozómadarak és vándormadarak számos ritka fajt vonultatnak fel, amelyeket nehéz máshol megfigyelni. A rezervátum kiépített madárlesei és nádösvényei segítenek abban, hogy közelről megfigyelhesd ezeket a csodálatos állatokat az élőhelyükön.

2. Természeti szépségek:

A Tisza-tavi madárrezervátum nemcsak madarakban, hanem lenyűgöző természeti szépségekben is gazdag. A rezervátum területén található nádasok, lápok, mocsarak és holtágak egyedülálló ökoszisztémát alkotnak, amelyben számos növény- és állatfaj talál otthonra. A rezervátum által kínált panoráma festői szépségű élményt nyújt az ide látogatóknak.

3. Kikapcsolódás és rekreáció:

A madárrezervátum a kikapcsolódás és a rekreáció ideális helyszíne is. A területen kialakított vízi útvonalak lehetőséget kínálnak a természet szépségeinek felfedezésére. A nyugalom és a csend, amely itt uralkodik, egyedülálló módot kínál a városi zaj és stressz elfelejtésére.

Ha szereted a természetet, érdekel a madarak változatos világa, akkor a Tisza-tavi madárrezervátum kenutúránk egy kötelező nyári program számodra! Mindent megszervezünk, neked csupán annyi dolgod van, hogy lefoglald az időpontot! Legyen szó családi kirándulásról, madárlesről vagy egyszerűen csak egy kis kikapcsolódásról, egész nyáron várunk a Tiszai Kalandnál! Ha tetszett a cikkünk és szívesen olvasnál hasonlókat a jövőben, kövesd be Facebook oldalunkat, értesíteni fogunk!